Header

A főiskola vezetése és szervezete

1. A főiskola tanácsadó és döntéshozó testületei

A Gazdasági Tanács a főiskola  javaslattevő, véleményező, stratégiai döntések előkészítésében résztvevő, és a döntések végrehajtásának ellenőrzésében közreműködő testülete. A testületnek hét tagja van.

A Szenátus a legfelsőbb vezető testület, amely a Felsőoktatási törvényben, valamint intézményi szabályzatban meghatározott feladatokat látja el és ezek megvalósítása érdekében döntési, véleményezési és javaslattevő jogokat gyakorol. Ezen kívül bármely, a főiskola irányításának és működésének keretébe tartozó ügyben állásfoglalásra jogosult.
A Szenátus tagjainak létszáma 22 fő. A tanács tagjai a főiskolai oktatók, dolgozók és hallgatók képviselői. A testületnek hat fő hallgató képviselője van.

2. Főiskolai szintű egyéb testületek

A Rektori Tanács a főiskola vezetésére, operatív működésére, a napi feladatok végrehajtására alakult, a rektor döntéseit előkészítő testület. Feladata a főiskola zavartalan működésével kapcsolatos döntések előkészítése, az oktató és tudományos kutatómunka koordinálása, a karok tevékenységének összehangolása.

A Tudományos Tanács irányítja a főiskola kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiájának kialakítását és megvalósítását, továbbá elemzi a főiskola kutatási-fejlesztési-innovációs tevékenységét, ellenőrzi a kutatási-fejlesztési-innovációs stratégia megvalósulását. Tagjait a főiskolai, egyetemi tanárok, a főiskolai, egyetemi docensek, továbbá a tudományos fokozattal rendelkező kutatók közül a rektor javaslatára a Szenátus választja meg.

A Tanárképzési Tanács elemzi, értékeli a főiskola tanárképzési tevékenységét, javaslatokat dolgoz ki a tanárképzés stratégiai kérdéseire vonatkozóan, ellátja a tanárképzéssel kapcsolatos bizottságok tevékenységének koordinálását. A tanács elnökét és tagjait a Szenátus választja meg azzal a megkötéssel, hogy az elnökre a rektor, egy-egy tagjára a tanárképzést folytató karok, valamint egy tagjára a gyakorlóiskola tesz javaslatot. A tanácsba egy főt az FHÖK delegál.

Az Intézményi Minőségbiztosítási Bizottság a Szenátus javaslattevő testülete. Ellátja a főiskola minőségügyi szervezetét és működését szolgáló szabályozást, folyamatosan ellenőrzi a minőségügyet, a minőségirányítási rendszer folyamatos fejlesztését. A testület évente rendszeresen értékeli a képesítési követelmények érvényesülését, a főiskolán működő képzések minőségét, személyi és tárgyi feltételeinek fennállását, összegzi az oktatási és kutatási tevékenység éves jelentését, valamint intézkedési javaslatait a Szenátus elé terjeszti. A Szenátus a jelentést megvitatja. A bizottság elnökét és tagjait a rektor javaslatára a Szenátus választja meg.

A Kreditátviteli Bizottság a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretanyag összevetésére, az átjárhatóság koordinálására a létrehozott testület. A Kreditátviteli Bizottság elnökét és tagjait a rektor javaslatára a Szenátus választja meg.

Az Informatikai, Könyvtári és Információszolgáltatási Bizottság összehangolja és felügyeli az informatikai rendszerek fejlesztésével és az elektronikus információáramlással kapcsolatos főiskolai tevékenységet, meghatározza a főiskola szakirodalmi információs igényeinek kielégítésére szolgáló könyvtári tevékenység elveit és a többi belső egységgel történő együttműködés rendszerének főbb szempontjait. Ellenőrzi mindezek érvényesülését, a könyvtár szakmai tevékenységét, a könyvtári állomány fejlesztésének a képzés, kutatás igényeivel való összehangoltságát.

A Hallgatói Jogorvoslati Bizottság feladata a hallgató által a főiskola első fokú döntése vagy intézkedése, illetve intézkedések elmulasztása ellen előterjesztett jogorvoslati kérelmek elbírálása. Átruházott hatáskörben másodfokon gyakorolja a fegyelmi jogköröket. A bizottság elnökét és tagjait a Szenátus döntése alapján a rektor bízza meg.

Az Esélyegyenlőségi Bizottság feladata főiskola működésében a nők és a férfiak arányos képviseletének figyelemmel kísérése, az arányos képviselet eléréséhez szükséges javaslatok kidolgozására, az intézkedések eredményességének ellenőrzésére, a nők arányos szerepvállalását sértő intézkedéseknek és a megkülönböztetés megnyilvánulásainak feltárására, valamint ezek megszüntetéséhez szükséges intézkedések kidolgozására, továbbá a fogyatékkal élő hallgatók esélyegyenlőségének előmozdítása.

A Tudományos Diákköri Bizottság meghatározza  a tehetséggondozás, illetve a tudományos diákköri munka irányítási formáit, a szakmai segítségnyújtás feltételeit. Támogatja, szervezi, koordinálja a hallgatók főiskolai (házi és országos) diákköri konferenciákon való részvételét, a főiskolának országos rendezvényekbe történő bekapcsolódását, szekcióülések megszervezését. Segíti a Szakkollégium tudományos és művészeti tevékenységét.

A Kitüntetési Bizottság a főiskolai és állami kitüntetésekre irányuló egyes szervezeti egységektől származó javaslatok főiskolai szintű összehangolását végzi. 

A Főiskolai Szociális és Ösztöndíj Bizottság a hallgatók szociális térítési és juttatási ügyeinek intézését, kérelmeik elbírálását főiskolai szintű bizottság végzi. A bizottság munkájában főiskolai alkalmazottak és hallgatók vesznek részt. A hallgatói képviselőket az FHÖK delegálja.

A Hallgatói Ügyek Bizottságának feladata meghatározott esetekben a hallgatói egyetértési jog megvalósulásának biztosítása, továbbá a hallgatókat érintő szabályozási feladatok előkészítése, véleményezése egyes hallgatói pályázatok kiírási, elbírálási rendjének elfogadása, valamint egyéb hallgatói érdekeket érintő ügyekben történő egyeztetés.

A Sport, Kulturális és Művészeti Bizottság irányítja és szervezi a főiskola sport-, kulturális és művészeti tevékenységét, támogatja a hallgatók ilyen irányú kezdeményezéseit. A bizottság pályázatokat ír ki szakmai tudományos és közéleti tevékenység céljaira rendelkezésre álló összeg határáig. A bizottságba az FHÖK a tagok ötven százalékát delegálja.

A Lakásügyi Bizottság feladata a lakáscélú támogatási kérelmek elbírálása, javaslattétel a „Fecskeházban” betölthető helyek elosztására, valamint a városi önkormányzat által a főiskola részére rendelkezésre bocsátott lakások bérbevételére irányuló kérelmek elbírálása. A bizottság a rektor döntés-előkészítő, javaslattevő és véleményező szerveként működik.

3. Kari szintű testületek

A Kari Tanács döntési, javaslattevő és véleményezési jogkörrel rendelkező kari testület, melynek feladat- és hatáskörét a főiskolai SZMSZ határozza meg.

Az Intézteti Tanács az intézet döntéshozó, javaslattételi, véleményezési és ellenőrzési jogkörrel felruházott vezető testülete.

A Tanszéki Értekezlet a tanszéki tanács funkcióját látja el az SZMSZ-ben meghatározott hatáskörökkel.

A Kari Bizottságok a kar működési szempontjából jelentős oktatási, tudományos, igazgatási, gazdasági és egyéb kérdések elemzésére, javaslatok kidolgozására, döntések előkészítésére létrehozott testületek. A testületek létrehozásáról a Kari Tanács hoz döntést.

4. Érdekképviseleti szervek

Az Intézményi Érdekegyeztető Tanács az érdekegyeztetés olyan fóruma, amely a munkabéke fenntartása érdekében szabályozza a munkáltatók és az intézményben dolgozó munkavállalók érdekképviseleti szervezetei közötti tárgyalások rendjét, az intézményi szintű egyeztetést, továbbá segíti a munkaügyi kapcsolatokat és a közalkalmazotti jogviszonyt érintő kérdésekben a munkaügyi konfliktusok megelőzését, illetve feloldását.

A Közalkalmazotti Tanács a főiskola közalkalmazottai nevében a törvény által megszabott részvételi jogok gyakorlásával képviseli a közalkalmazottak érdekeit a Szenátusban. A tanács döntése előtt véleményezi a gazdálkodásból származó bevétel felhasználásának tervezetét, a főiskola belső szabályzatainak tervezetét, a közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedés tervezetét, a közalkalmazottak képzésével összefüggő terveket, a főiskola munkarendjének kialakítását.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a főiskolai munkavállalók munkaviszonyával, közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatos érdekeinek előmozdítása, érvényesítése és megvédése érdekében működik. A szakszervezet jogosult Kollektív Szerződés megkötésére.

A Főiskolai Hallgatói Önkormányzat az intézmény önkormányzatának részeként működik. A hallgatói önkormányzatnak tagja a felsőoktatási intézmény minden beiratkozott hallgatója függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen oktatási formában végzi. A hallgatói önkormányzat tisztségviselőit és képviselőit a hallgatók választják meg. Ennek során minden hallgató választó, illetve választható. Érvényes a választás, ha azon legalább a hallgatók egynegyede részt vesz.

5. A főiskola magasabb vezetői

Rektor

A főiskolát a rektor vezeti, aki a főiskola folyamatos, jogszerű és hatékony működéséért, valamint az alapító okirat szerinti feladatok maradéktalan teljesítéséért egyszemélyi felelős vezető.

Rektorhelyettesek

A rektort feladatai ellátásában három rektorhelyettes segíti, akiket a főiskola vezető oktatói közül nyilvános pályázat alapján a Szenátus előzetes véleményének meghallgatása után, a rektor bíz meg, illetve ment fel. A főiskolán működő rektorhelyettesek:
általános és intézményfejlesztési rektorhelyettes,
oktatásfejlesztési rektorhelyettes,
tudományos és nemzetközi rektorhelyettes.

A főiskolai rektorhelyettesek a feladatkörükbe tartozó ügyekben, átruházott hatáskörben a rektor jogkörét gyakorolják. Az általános rektorhelyettes a rektor távollétében annak teljes jogkörét gyakorolja.

Gazdasági főigazgató

A gazdasági főigazgató felelős a tervezéssel, az előirányzat felhasználásával, a hatáskörébe tartozó előirányzat módosításával, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos összefoglaló és saját szervezetére kiterjedő feladatok jogszabályoknak megfelelő ellátásáért.

Főtitkár

A főtitkár feladatköre a Rektori Hivatal igazgatási és ügyviteli tevékenységének irányítása, a főiskolai adminisztráció összehangolása és szervezése, a főiskola ügyintéző és ügyviteli tevékenységének irányítása és ellenőrzése, a Szenátusülés feltételének biztosítása, a főiskola dolgozóinak tájékoztatása a főiskolát érintő rendelkezésekről és az abból fakadó feladatokról.

Főtitkár

A főtitkár feladatköre a Rektori Hivatal igazgatási és ügyviteli tevékenységének irányítása, a főiskolai adminisztráció összehangolása és szervezése, a főiskola ügyintéző és ügyviteli tevékenységének irányítása és ellenőrzése, a Szenátusülés feltételének biztosítása, a főiskola dolgozóinak tájékoztatása a főiskolát érintő rendelkezésekről és az abból fakadó feladatokról.

További magasabb vezetők

EGERFOOD Regionális Tudásközpont főigazgatója,
Észak-Magyarországi Regionális Pedagógusképzési Kutató- és Szolgáltató Központ főigazgatója,
Központi Könyvtár főigazgatója,
Informatikai Központ főigazgatója,
Tanulmányi és Információs Központ főigazgatója.

6. Vezető beosztások a főiskolán

a) Oktatási, szervezeti egységek vezetői

Dékánhelyettes

A dékánt munkájában helyettes segíti. Karonként egy dékánhelyettes bízható meg. A dékánhelyettes a dékán távollétében annak jogkörét gyakorolja.

Intézetigazgató

Az intézetigazgató feladata az intézeti képzési tevékenység irányítása, ellenőrzése az intézetben folyó tudományos kutatómunka és publikációs tevékenység szervezése, az intézeti tanács működtetése, az intézet személyzeti munkájának irányítása.

Tanszékvezető

A tanszékvezető feladata a tanszék képviselete, az oktatók és nem oktató közalkalmazottak munkájának irányítása és ellenőrzése, a tudományos kutatómunka összehangolása, a tanszéki fórumok működtetése.

b) Funkcionális szervezeti egységek vezetői

Gazdasági főigazgató-helyettes

A gazdasági főigazgató feladatainak ellátásában működik közre. A gazdasági főigazgató akadályoztatása esetén a főigazgató jogkörét gyakorolja.

TIK főigazgató

Irányítja a Tanulmányi és Információs Központ tevékenységét. Felelős a hallgatókkal kapcsolatos nyilvántartások vezetéséért, a felvételi vizsgák, záróvizsgák és szakmai vizsgák szervezéséért, a végzett hallgatók okleveleinek és oklevél mellékleteinek előkészítéséért, a hallgatói pénzügyek koordinálásáért, valamint a FIR-ben történő adatszolgáltatásért.

Humán Erőforrások Osztály vezetője

Feladata a főiskolai személyzeti munkáival kapcsolatos tevékenységek irányítása, a tanszékek kinevezési, felmentési, előléptetési tevékenységének összehangolása, a minősítési ütemtervek elkészítése, alkalmazottak adatainak nyilvántartása, adatszolgáltatás a FIR részére.

Külügyi igazgató

A Nemzetközi Kapcsolatok Központjának munkáját irányítja. Felelős a főiskola külföldi kapcsolatainak szervezéséért, tanár és hallgatócserék lebonyolításáért, külföldi felsőoktatási intézményekkel kötendő együttműködési megállapodások előkészítéséért, valamint a külkapcsolatokkal kapcsolatos nyilvántartások vezetéséért.

További vezető beosztások

PR igazgató,
Oktatásszervezési Centrum igazgatója,
Hallgatói Centrum igazgatója.

 

Általános tájékoztató Tanegységleírások Tantárgyleírások Szabályzatok Elérhetőségek Formanyomtatványok