Header

Főiskolai Hallgatói Önkormányzat

Mi a HÖK?

A Hallgatói Önkormányzat az intézmény összes beiratkozott hallgatója függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen oktatási formában végzi. A hallgatók által demokratikusan megválasztott elnökség hivatott ellátni azokat a feladatokat és megvalósítani azokat a célokat, melyeket alapszabályban rögzített. Más szemszögből pedig a HÖK olyan érdekvédelmi szervezett, mely egyetértési jogot gyakorol a hallgatókat közvetlenül érintő bármely kérdésben. Az Eszterházy Károly Főiskola Főiskolai Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: FHÖK) a Főiskola hallgatóinak önálló önkormányzati szervezete.

Az FHÖK célja, feladata:

A hallgatókat érintő valamennyi kérdésben ellátja a Főiskola hallgatóinak érdekképviseletét és érdekvédelmét a Főiskolai Szenátusban és a különböző bizottságokban.

  1. Megalkotja saját alapszabályát, azt jóváhagyásra bemutatja a Főiskolai Szenátusnak.
  2. Segíti a hallgatók Főiskolával kapcsolatos tanulmányi és szociális ügyeinek megoldását.
  3. Segíti a hallgatók Főiskolához kötődő egyéb tevékenységének szervezését, támogatja a hallgatók szakmai, kulturális, sport és egyéb közösségi tevékenységét.
  4. Együttműködik hazai és nemzetközi hallgatói szervezetekkel.
  5. Folyamatosan tájékoztatja a Főiskolai hallgatókat a FHÖK tevékenységéről, a felsőoktatás és a Főiskola életével kapcsolatos kérdésekről, pályázatokról, ösztöndíj- és álláslehetőségekről.
  6. Feladatát az intézményi, városi, megyei és országos szintű döntés-előkészítő és döntéshozó testületekben látja el.

Az egyes alpontokban felsorolt jogait és kötelezettségeit demokratikusan választott képviselők útján gyakorolja.

A HÖK felépítése, bizottságok, intézményi és kari tanácsok

Intézményünkben az FHÖK Elnöksége jelenleg 10 fős (FHÖK elnök, 4 elnökhelyettes, titkár és a kari HÖK-elnökök). Itt a főiskola egészét érintő kérdésekkel foglalkozunk, tervezzük meg a következő évi rendezvényeket, programokat, illetve az intézményi érdekképviselet is itt jelenik meg.
Ezen túlmenően minden karon működik hallgatói képviselet (3-3 fővel), akik sokkal közvetlenebbül találkoznak a hallgatókkal (már csak a hallgatók alacsonyabb száma miatt is).
Az FHÖK állandó bizottságai a Kollégiumi Képviselőtestület (ez dönt a kollégiumi felvételekről, fegyelmi ügyekről, fejlesztésekről), a Gazdasági Bizottság. A legfontosabb intézményi bizottságok, melyekben az FHÖK képviselteti magát: a Főiskolai Szociális és Ösztöndíj Bizottság (FSZÖB, szociális ügyek), illetve a Kari Tanulmányi Bizottságok (tanulmányi ügyek).
Minden kollégiumnak van saját kollégiumi bizottsága, akik szervezik és segítik a kollégista hallgatók életét (beköltözés, rendezvények, stb.).
Az intézményi Szenátus és kari tanácsok hallgatói tagjai közvetlenül tudnak hatással lenni a főiskola és a kar legfontosabb döntéseire, így fontos érdekérvényesítő és -képviseleti szerepük van.

Választások:
A HÖK-tisztségviselők közül a Kari HÖK-tagokat a hallgatók közvetlenül választják meg (fontos, hogy minden hallgató választ és válaszható, a jelöléshez 50 darab aláírás szükséges a karra beiratkozott hallgatóktól) 1 évre. A választás érvényességéhez a hallgatók legalább egyötödének a szavazata szükséges. A megválasztott 3 hallgató maga közül jelöli ki az elnököt, aki ezzel az FHÖK Elnökségébe és a Kari Tanácsba is bekerül.
Az FHÖK elnökét a Küldöttgyűlés (FHÖK választott tagjai, Kari HÖK tisztségviselők) választja meg 2 évre. A jelöléshez 100 db aláírásra szükséges. A megválasztott elnök maga jelöli ki 5 közvetlen munkatársát, akiket a Küldöttgyűlés hagy jóvá.
Az intézményi Szenátus és kari tanácsok választott hallgató tagjait szintén a Küldöttgyűlés választja, a jelölésekhez egyaránt 50-50 aláírást kell összegyűjteni.
A kollégiumi bizottságokat a kollégiumba felvett hallgatók választják meg, maguk közül, egy évre.

Fő rendezvények

Gólyatábor: mint minden főiskolán vagy egyetemen, nálunk is ugyanazt a célt szolgálja. Az újonnan felvett hallgatók ismerjék meg egymást, szokjanak össze, mielőtt még elkezdődne a tanév, hogy amikor eltelik az első hét, ne érezzék magukat annyira egyedül a főiskola falai között, hanem mindig legyen egy ismerős arc, aki elmegy mellettük a folyosón, vagy beül velük egy órára. Szerencsére nagyon sok gólya él is ezzel a lehetőséggel, és nagyon szívesen ellátogat a Gólyatáborba. Ami mindig van, az a rengeteg buli és pörgés! Minden este jobbnál jobb Dj szórakoztatja a hallgatókat, és közben táncparkett felszedés megy hajnalig. Persze a gólyák ehhez még (ilyenkor) nincsenek annyira hozzászokva, ezért néha alul maradnak. Eközben a Rókák győzedelmesen várják ki a hajnalt, amikor is beindul az ébresztés és a Gólyatábor közkedvelt rádiója! Egész nap működik tanácsadás (a leendő fősulis problémákkal, Neptun, tantárgyfelvétel, stb. kapcsolatban), sportos programok, ötletes játékok, különböző vetélkedők, evés-ivás, bulizás és persze a Gólyatábor fénypontja: a Gólyaavatás!!!
Amelyik gólya bevállalja ezt a kellemes, szűk egy hetet Tiszafüreden, az azt hiszem csupa szép élménnyel és rengeteg mesélnivalóval tér haza és kezdi meg főiskolás tanulmányait.

Gólyabál: a Gólyabál szintén hagyományos, évről-évre megrendezésre kerülő programunk. Alapjában véve, bár a szó szerinti báli hangulat jellemző rá, s öltözékükben ezt a vendégek is így érzik, mindez nem zárja ki a lehető legszínesebb programkínálatot. A bál általában mindig ősszel kerül megrendezésre, és talán ez az a program, ami a Gólyatábor után újra össze tudja hozni a friss Gólyákat, hiszen a rendezvény főleg nekik szól.

Egri Főiskolás Napok (eFeN): elmondható, hogy az eFeN a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat legnagyobb, és egyben legszélesebb tömegeket megmozgató programja. 2000 óta évről-évre, hagyományosan tavasszal a Líceum udvarán rendeztük meg az Udvarbált, mely 2004 óta bővült ki főiskolás napokká. Az évek során több neves előadóművész fogadta el meghívásunkat és szórakoztatta főiskolánk hallgatóit: Búza Sándor, Vujitity Trutko, Fábry Sándor, de bulizhattunk már a Quimbivel, Heaven Street Sevennel, Bon-Bonnal, Zanzibárral, az Emil Rulezzel vagy az elmúlt években a Tankcsapdával, Republic-kal, Kispál és a Borzzal vagy a Hoolgians-szel. Mindezek mellett természetesen további programokat is kínálunk. Aki úgy érezte, hogy énekes hajlamokkal volt megáldva az kipróbálhatta milyen is az, amikor nagy tömeg előtt, forró hangulatban előad egy zeneszámot, de rajz-vizuális kommunikáció szakos hallgatóink performance előadását is láthattuk. A kézműves műhelyben mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot, amikor pedig már besötétedett, akkor élvezhettük egy helyi csapat "Tüzes játékát". És aki, kicsit pörgősebb zenére vágyott, az hajnalig rophatta a Dj sátorban! Egy biztos, a hangulat mindig kiváló volt!

Hallgatói Klub: népszerűbb nevén a HK (ejtsd: háká) 2004. márciusában nyitotta meg kapuit, ahol azóta a szorgalmi és vizsgaidőszak minden hetében különböző kulturális és szórakoztató rendezvénynek ad helyt. Az elmúlt bő egy év alatt koncertek, filmvetítések, foci- és Forma-1 közvetítések, kézműves-műhelyek, táncházak, előadások és természetesen fergeteges bulik helyszíne volt a "C" épületben található klub.

Eszterházy Károly-bérlet: a Gárdonyi Géza Színház, az EKF Kulturális Programigazgatója és a HÖK összefogása, hogy hallgatóink kedvező áron nézhessék meg az aktuális évad legjobb előadásait.

EGAL CULT CLUB: eddigi legrégebbi kapcsolatunk az Egal Cult Clubbal van, ahol havi rendszerességgel rendezünk HÖK-bulikat. Az elmúlt években színpadra lépett már a Ladánybene 27, a Zanzibár, az Anima Sound System, a Belga, a Heaven Street Seven, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor latin zenéje, a Másfél, stb. A partinak pedig a koncertek után sincs vége, hiszen mindig folytatódik a táncmulatsággal - jobbnál-jobb zenékkel - az este! Közben, aki egy kis nyugalomra vágyik, ellátogathat a Café-ba, ahol szintén hajnalig szól, a kissé nyugisabb zene. Ezeken a bulikon mindig teltház van, másnap pedig nagy örömmel próbálja meg összeszedni ki-ki az előző esti HÖK-buli sztoriját.

Pályázatok

Az FHÖK a különböző témákban várja pályázataitokat.
Pályázók köre: a főiskolán érvényes hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, hallgatói csoportok.
Pályázati célcsoport: a főiskola hallgatói
Pályázathoz csatolni kell:

  1. Kitöltött pályázati űrlapot, amely letölthető (www.ektf.hu/hok), illetve kérhető személyesen bármely HÖK irodában
  2. Részletes költségvetést

Kézzel készített dokumentumokat nem áll módunkban elfogadni. Pályázni a Főiskolai Hallgatói Önkormányzathoz kell, legalább 10 munkanappal a megvalósulást megelőzően. A pályázatok elbírálása a benyújtástól számított 10 munkanapon belül megtörténik, melyről a pályázó értesítést kap.

Szolgáltatások

Albérlet-szolgáltatás: 2004-ben indult, keresőfunkcióval ellátott albérlet-adatbázis, melyben mindenki megtalálhatja a számára ideális szállást.

Szálláshely-közvetítés: főleg kiegészítő képzésben (levelező, esti, táv) résztvevők számára nyújt segítséget, hogy több panzióval is kapcsolatban állunk, ahol kedvezményes szálláslehetőséget kínálnak 1-2 éjszakára.

Hallgatói kalendárium: olyan kiadvány, mely reméljük hasznos társad lesz a hétköznapok során.

Diákkalauz: azokat az elfogadóhelyeket (üzleteket, boltokat, szórakozóhelyeket, sportszolgáltatásokat) tartalmazza, ahol diákigazolványod felmutatásával kedvezményt vagy ajándékot kaphatsz.

Hallgatói munka szervezése: a tanév során folyamatosan van lehetőség munkát végezni a Főiskolánkon, melyekre a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat és a Hallgatói Centrum is szokott munkaerőt szervezni.

Letölthető dokumentumok: minden olyan formanyomtatványt elérsz honlapunkon, melyekre főiskolás éveid során szükséged lehet.

Elérhetőségek:

Szervezet
Vezető neve
e-mail
FHÖK
Sass Tamás
hok@ektf.hu
BTK HÖK
Molnár Ádám
btk@hok.ektf.hu
GTK HÖK
Nádasdi Anikó
gtk@hok.ektf.hu
TKTK HÖK
Tóth Tímea
tktk@hok.ektf.hu
TTK HÖK
Nagy Tamás
ttk@hok.ektf.hu

Szabályzatok

A Benneteket érintő legfontosabb szabályzatok egyaránt megtalálhatóak a Főiskola (www.ektf.hu) és az FHÖK (www.ektf.hu/hok) honlapján is.

Tanulmányi- és vizsgaszabályzat

Kollégiumi SzMSz

Hallgatói Jogorvoslati Szabályzat

Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat

Hallgatóknak adható támogatások és fizetendő díjak, térítések

A főiskolai hallgatók részére adható támogatásokat az 51/2007 (III.26.) Korm. rendelet alapján az Eszterházy Károly Főiskola hallgatóinak adható támogatásokról és a hallgatók által fizetendő díjakról, térítésekről szóló szabályzat határozza meg jelenleg.
A hallgatói előirányzat részét képező hallgatói normatívából tanulmányi ösztöndíj, pénzbeli szociális támogatás, kiemelkedő szakmai, tudományos és közéleti teljesítmény alapján megállapított ösztöndíj, egyszeri juttatás adható. Továbbá a fent említett hallgatók a hallgatói előirányzat hallgatói normatíván kívüli forrásai felhasználásával köztársasági ösztöndíjban, tankönyv- és jegyzettámogatásban, diákotthoni elhelyezésben részesülhetnek. Ezen támogatások a képzés szintjének megfelelően 4, 6, 8, 10 félévig adható. Az első félévben csak pénzbeli szociális támogatásban, tankönyv és jegyzettámogatásban, diákotthoni elhelyezésben részesülhetnek a hallgatók.

A tanulmányi ösztöndíj az előző félévben elért korrigált kreditindex alapján differenciáltan megállapított támogatás, mely az első év II. félévétől félévenként adható. Tanulmányi ösztöndíjat az kaphat, akinek előző félévi korrigált kreditindexe 2,5, és az adott szakon a legjobb 40%-ban tanult.

A pénzbeli szociális támogatásnak két része van: A rendszeres szociális támogatásra a hallgatói normatívából elkülönített keret 95%-a, míg a rendkívüli segélyre az említett keret 5%-a fordítható.

A rendszeres szociális támogatásra minden tanévben szeptember végéig lehet a beiratkozott hallgatónak pályázatot beadni a Főiskolai Hallgatói Önkormányzathoz. A pályázatok elbírálását az FHÖK végzi.

A rendkívüli szociális támogatásra félévenként egy, egy tanévben legfeljebb két alkalommal lehet pályázni. Az odaítélt támogatást a soron következő állami támogatással együtt ki kell utalni a hallgatóknak.

A hallgatóink pályázat alapján kollégiumi elhelyezést nyerhetnek, melynek igénybevétele esetén térítési díjat fizetnek. Pályázni a kollégiumi bizottsághoz lehet az FHÖK által meghatározott időben. A kollégiumi felvétel egy tanévre (10 hónapra) szól, melyet minden tanévben meg kell újítani.

Az alap-, illetve mesterképzésben résztvevő hallgatók két lezárt félév után Köztársasági Ösztöndíjban részesülhetnek, ha az előző két félévben legalább 4,51-es súlyozott tanulmányi átlagot értek el és legalább 55 kreditet teljesítettek.

Diákhitel

A Diákhitel fontos kiegészítő pénzforrás, jelentős segítség lehet a tanulmányok alatt. Nagyon sok hallgató számára az egyetemi vagy főiskolai élet természetes tartozékát jelenti. Ennek a kölcsönnek a révén - felelős gondolkodással - gazdagabb és piacképesebb tudásra, értékes tapasztalatokra, kapcsolatotokra lehet szert tenni. Ez később, munkavállalóként jóval kedvezőbb karrierkilátást és jövedelemszerzési esélyt jelenthet. A Diákhitel alapvetően eltér a megszokott banki hitelektől:

  1. A Diákhitel felvételénél nincs hitelbírálat, nem kell jövedelem, sem kezes, sem egyéb fedezet. Kevés kivétellel bármely hallgató igénybe veheti (40 éves kor alatt).
  2. A Diákhitel korlátozás nélkül bármire szabadon felhasználható, elkölthető.
  3. Az állami tulajdonú Diákhitel Központ igen kedvező hiteleket vesz fel, és azt adja tovább önköltségi elven, üzleti haszon nélkül a diákoknak. Ennek köszönhető, hogy a Diákhitel a bankok szabad felhasználású forinthiteleihez viszonyítva mindig kiemelkedően kedvező kamatozású.
  4. Egy szemeszterre államilag támogatott képzésben maximum 150 ezer forint (havi 30 ezer forint), költségtérítéses képzésben maximum 200 ezer forint (havi 40 ezer forint) vehető fel. A folyósítás, kívánság szerint havi részletekben vagy szemeszterenként egy összegben történik. Akár egy szemeszterre is kérhető.
  5. Csak a tanulmányok befejezése utáni negyedik hónaptól kell a törlesztést megkezdeni.
  6. A törlesztés mindenki számára nagy biztonsággal teljesíthető. A törlesztőrészlet minden más hiteltől eltérően alapvetően a jövedelemhez igazodik, annak egy alacsony hányada.
  7. A kötelezően fizetendő törlesztőrészleten felül költségmentesen teljesíthető bármilyen előtörlesztés. Így visszafizetés futamideje szabadon alakítható.
  8. A viszonylag csekély Diákhitel törlesztés önmagában nem jelent akadályt későbbi hitelek (pl. lakáshitel) felvételénél.

A jó pénzügyi döntéshez alapos ismeretek és körültekintő mérlegelés szükséges.
A további részletek a www.diakhitel.hu honlapon találhatóak.

Egyéb hallgatói szervezetek az EKF-en

A Főiskolai Hallgatói Egyesület

Az EKF Főiskolai Hallgatói Egyesület 2003-ban alapított társadalmi szervezet, melynek elsődleges célja a Főiskolánkon tanuló hallgatók segítése pályázatok, szolgáltatások és rendezvények támogatása által. Ennek egyik kézzel fogható eredményét tartod a kezedben is, hiszen a Hallgatói Kalendáriumot is az egyesület adja ki. A rendezvények sorából kiemelkedik a 2005. évi EFOTT-on megvalósított "Fogyatékossággal élők részvétele az EFOTT-on" mellyel több országos szakmai és civil szervezet elismerését kivívtuk magunknak. Mindezek mellett az egyesület vezeti a Főiskola gyűjtőszámláját is, amelyen keresztül tudod intézni a NEPTUN-os pénzügyeidet.

A Kepes György Szakkollégium

A főiskola a szakkollégium működéséhez szükséges kollégiumi férőhelyeket és tárgyi eszközöket az Almagyardombi Kollégiumban biztosítja. A szakkollégium célja, hogy megfelelő feltételeket biztosítson és keretet nyújtson tagjainak az igényes szakmai és tudományos munkára, széleskörű szakmai- és közismeretek megszerzésére, reális és kritikus társadalomszemlélet kialakítására, aktív és felelős közéleti tevékenységre.
A szakkollégium tagjai lehetnek bent lakó és külső tagok. A szakkollégiumba az államilag finanszírozott nappali tagozatos első alapképzésben részesülő felsőbb éves hallgatók, valamint a férőhelyszám öt százalékának erejéig költségtérítéses, illetve helyben lakó hallgatók vehetők fel, akik nyílt felvételi eljárás alkalmával a közgyűlés által megállapított követelményeknek megfelelnek.

Programjaink: táncház, sport, Görbe Bögre Teaház
Ezek mellett két nagy rendezvénnyel is képviseltetjük magunkat a hallgatói közéletben. Az egyik, a Tavaszi Művészeti Találkozó, amely a kulturális élet minden területét átfogó programsorozatával egy teljes napot áldozott a művészeteknek Hasonló rendezvény a Szakkollégiumi Nap, ahol az összes szakkollégiumi program koncentráltan jelenik meg.

Diáktanácsadó és Programszervező Iroda

Irodánk megalakulásakor célul tűzte ki, hogy az EKF hallgatóit érintő tanulmányi, gazdasági, kulturális, szociális és szabadidős információkat minden hallgató számára elérhetővé teszi. Ezáltal kívánjuk elősegíteni, hogy a hallgatók megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek lehetőségeikről, amely megkönnyíti eligazodásukat, illetve hatékony közreműködésüket a főiskola életében. Továbbá elősegíti a város kulturális, oktatási, sport- szabadidős és ifjúsági intézményeivel, rendezvényeivel való kölcsönösen előnyös együttműködést. A Diáktanácsadó Iroda 25 fővel - főleg szociálpedagógia szakos hallgatók - kezdte meg működését, akik a mai napig is társadalmi munkában végzik tevékenységüket. Létrehoztunk egy információs adatbázist a fent leírt céloknak megfelelően.

Irodánk 4 fő blokkból áll, amelyek igyekeznek a felmerült hallgatói igényeket minél szélesebb körben kielégíteni: tanulmányi és egyéb információk, karrier-tanácsadó, Kortárs-Kapocs, Party Service

Programjaink: Hallgatói sport, FilmesTEa, Videoklub, Játszótér, Álláskeresést és elhelyezkedést elősegítő speciálkollégium

Hallgatói Centrum

A Hallgatói Centrum 2006. szeptember 1-jén kezdte meg a működését az Eszterházy Károly Főiskola "B" épületének aulájában.
A központ 2 részből áll. Az egyik az ügyfélszolgálati tér, ahol a folyamatos ügyintézés történik, és ahol a hallgatók saját társaiktól kérhetnek segítséget, információt. Illetve az irodahelységből, ahol a koordinátor dolgozik, feladata a különböző hallgatói szervezetek működésének összehangolása, segítése.
A Hallgatói Centrumban dolgozó hallgatók egyrészt az FHÖK, valamint a Kari Hallgatói Képviseletek tagjai közül kerülnek ki, de fontos szerep hárul bizonyos szakokhoz kapcsolódó gyakorlaton résztvevő hallgatókra is.

A központ célja közé tartozik a tanácsadói munka, ezen belül életvezetési, szociális tanácsadás, pályatanácsadás valamint a tanulmányi tanácsadás.
A hallgatók munkapiaci szerepének erősítése érdekében a Centrum nagy hangsúlyt fektet a munkaerő kielégítésére és közvetítésre. Ezért folyamatosan képzéseket szervez a főiskola hallgatóinak, így az érdeklődők részt vehetnek kommunikációs és hatékony tanulást elősegítő tréningen. Végül a szervezet más egységek munkáját is igyekszik segíteni, így Tanulmányi és Információs Központ (TIK), a Hallgatói Önkormányzat, Diák Tanácsadó Iroda valamint a külügyi tevékenységet is.


Általános tájékoztató Tanegységleírások Tantárgyleírások Szabályzatok Elérhetőségek Formanyomtatványok